2022. április 22-én délelőtt iskolánkban kistérségi KÖLYÖKATLÉTIKA versenyt rendeztünk az alsó tagozatos diákok részére. Bicsérd, Hetvehely, EGYMI, Szabadszentkirály és Szentlőrinc 10 fős csapatai mérték össze ügyességüket futásban, dobásban, ugrásban. A jó hangulatot a zene, a színes eszközök és a hagyományostól eltérő versenyszámok biztosították. Minden résztvevő a névre szóló oklevele mellé energia pótlásként csokit és üdítőt kapott. Az első három helyezett csapat tagjai büszkén viselték nyakukban a csillogó érmeket. A vándorserleget az Ifisuli versenyzői emelhették a magasba.
A múlt heti fenntarthatósági hét talán legkülönlegesebb eseménye a Természetbúvár szakkör tagjai által szervezett délutáni játéksorozat volt, melyen két harmadik osztály tanulói (a és b osztály) vettek részt.
A Szentlőrinci Alapfokú Művészeti Iskola április 9-én tavaszi hangversenyt tartott az érdeklődőknek, melynek a szentlőrinci református templom adott otthont. A koncerten többek között az iskola tanáraiból és diákjaiból álló kisebb kamaracsoportok léptek fel, de egyéni produkciókat is hallhattunk. Örömünkre szolgált, hogy a koronavírus járvány miatti két év kihagyás után, idén újra sikerült megrendeznünk a város lakossága számára ezt a színvonalas rendezvényt. A hangverseny látogatása ingyenes volt, de jótékonysági céllal a gyerekek nyári művészeti táboroztatásához gyűjtöttünk pénzadományt.
Április 8-án a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett A jövő szakemberei - a Villany-Ász kamarai szakmaismereti verseny döntőjében szerepelt iskolánk csapata. Az egész megye területéről 21 csapat jelentkezett.
Nem - nem a bolondok napját ünnepelték azoknak az autóknak az utasai, melyek a Szentlőrinci Általános Iskola képviseletében április elsejének didergős, hidegfrontos estéjén parkoltak le a nagyobbik orfűi tó tövében. Sárga mellények, fejlámpák, gumikesztyűk és mindenféle "gyanús" vödrök kerültek elő a csomagtartóból... A tűzrőlpattant ökoiskolás önkénteskedők kicsit még vártak, hogy beálljon a teljes sötétség - aztán végre akcióba lendültek.
Köszönjük Polgármester Úrnak ezúton is, hogy április 1-jén – immár harmadik alkalommal - lehetősége nyílt a Szentlőrinci AMI húsz tanulójának a „Flört” hangversenybérlet koncertjén részt venni. A gyerekek nagyon élvezték a programot! Az Óbudai Danubia Zenekar, valamint Janklovics Péter stand-up humorista előadását hallgattuk meg! Egyik kis növendékünknek még arra is volt lehetősége, hogy vezényelje ezt a csodálatosan játszó, profi zenészekből álló csapatot! Köszönjük a lehetőséget! Már nagyon várjuk a negyedik, egyben utolsó bérletes előadást!