ADÓ 1%

 

Adója 1%-át felajánlhatja a Szentlőrinci Általános Iskola Szülői Szervezete számára is: 19035316-1-02

MICROSOFT INNOVATÍV ISKOLA

ISKOLAGYÜMÖLCS PROGRAM

 

         

 

 

 

 

Ide-Süss! döntő

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Baranyai Gasztronómiai Klaszter támogatásával megrendezésre kerülő Ide-Süss! verseny első fordulóján 74 csapat, 222 iskolás regisztrált. Az első fordulóban szakmaismereti kérdőívet kellett online kitölteniük a csapatoknak, ahol a kérdések szorosan kapcsolódtak a szakács, cukrász és a pincér szakmákhoz. A második fordulóba 189 gyerek jutott tovább ahol három fogásból álló menüsort kellett összeállítaniuk. A zsűri azokat az ételeket, desszerteket díjazta magasabb ponttal, amelyek elsősorban Dél-Dunántúli tájegység földjeiből származó zöldségből, gyümölcsből, fűszerekből álltak, a helyi folyók halaiból, vagy a tájegység erdeiből származó húsokból állítottak össze.

A döntőbe mindössze 10 csapat került be, ahol a gyerekek főzőtudományukról adhattak számot, egy megadott menüsor elkészítésével. Iskolánk csapata: Deli Adél, Pósa Eszter, Vilheim Szabolcs a megmérettetésben az előkelő harmadik helyet szerezte meg, melyhez gratulálunk!

 

A galéria megtekintése